Új környezetvédelmi termékdíj szabályozás!
A Magyar Közlöny július 4-i, 75. száma tartalmazza a kihirdetett 2011. évi LXXXV. törvényt. Ennek célja új szabályozó rendszer kereteinek meghatározása a környezetvédelmi termékdíjjal kapcsolatosan, az iparág tevékenységének megújítása, a többször felhasználható termékek szélesebb körű elterjedésének előmozdítása, és a hulladékhasznosítás mértékének jelentős növelése.
A jelenlegi, koordinátorok által irányított rendszer bizonyos eredményeinek elismerése mellett (egyes hulladékáramokban felső hasznosítási arányok elérése, részlegesen fejlődésnek indult szelektív hulladékgyűjtés) megállapítható, hogy hiányosságai és rendszerhibái folytán égetően szükségessé vált a teljes átalakítás, megújítás. A legfőbb gondot az okozza, hogy az állam az iparágon belül jelenleg kontroll nélkül engedi érvényesülni a piaci versenyt. Ennek köszönhető, hogy a hazai hulladékgazdálkodásban nincs semmiféle ésszerű gátja a koordinátorok tevékenységének, ami korlátlan árversenyhez vezetett, ez végeredményben a feladatok megoldásától elvonja a forrásokat, az EU által előírt teljesítést veszélyezteti. Ez alapvető rendszerhiba, a szabad piaci folyamatok, az árverseny általában helyes célkitűzése ebben az esetben ugyanis csak megfelelő körültekintéssel érvényesíthető. Ennek oka, hogy az iparág szinte minden tevékenységét jelentős mértékű externális hatások és költségek jellemzik, melyek kiegyenlítése csak megfelelő kontroll segítségével lehetséges.
A rendszer fenntarthatatlanságát jelzi, hogy a kezdeti impulzívabb fejlődést követően jelenleg az anyagáramok jelentős részében a hasznosítási arányok tekintetében stagnálás, nagyon alacsony mértékű fejlődés figyelhető meg. Ehhez az árverseny mellett elsősorban az vezetett, hogy a koordinátorok a kötelezettekkel karöltve nem érdekeltek a rendszer felső hasznosítási arányig történő fejlesztésében, mindössze a minimumként előírt szinteknek a valamilyen - nem feltétlenül a társadalmi össz érdeknek megfelelő - teljesítésében. Ezt az alapvető elvi és működési hibát jórészt a termékdíjra vonatkozó mentességi szabályok okozzák, melyek a törvény legfőbb céljának megvalósítását, a hulladéknak a lerakótól, égetőtől történő eltérítését gyakorlatilag ellehetetlenítik.
Az állam mind ez idáig - saját döntésének megfelelően - kívül maradt az iparág működtetéséből, nem fordított figyelmet annak irányítására, és stratégiai kérdésekben nem vállalt felelősséget. Ez a hazai hasznosítói rendszer kiépülését súlyos mértékben torzította, egyes rész-iparágakban a primer és szekunder termelői ágazatok teljes eltűnéséhez járult hozzá (pl. üveg), máshol elképesztő mértékű, a hazai kibocsátás sokszorosára rúgó, kihasználatlan kapacitásokat hozott létre az adófizetők támogatásával (pl. gumi). Ezzel a hibás gyakorlattal az államnak szakítania kell.
Amennyiben ugyanis nem sikerül teljesíteni a részben hazai, részben nemzetközi előírásokat és vállalásokat, az állam köteles ezért helytállni, vagyis végső soron az államot terheli a fizetési kényszer. Ez csak úgy egyeztethető össze a szennyező fizet alapelvvel, ha az állam az irányítást biztosító jogokat és kötelezettségeket átveszi, a szükséges feladatokat és felelősséget felvállalja, azaz az állam a teljesítési kötelezettség mellé érdekkörébe vonja az irányítást és ellenőrzést is, az eredmény garantálása érdekében.
Az új rendszerrel szemben a legfőbb elvárás, hogy a termékdíj-köteles termékekből képződött hulladékokkal kapcsolatos hulladékgazdálkodási ipar átlátható, az állam és így a társadalom érdekeit lényegesen kedvezőbb feltételekkel szolgáló módon alakuljon át, és fejlődjék tovább.
Az elmúlt nyolc évben számos olyan kezdeményezés történt a mindenkori környezetvédelmi irányítás részéről, amelynek célja egy átláthatóbb, alkalmasabb, az alapelveket jobban kielégítő díjfizetési rendszer kidolgozása volt. Egyetlen ilyen típusú kezdeményezés se kapta meg a szükséges támogatást. A törvény kidolgozása során kiemelkedő hangsúlyt és időt kellett fordítani tehát a termékdíj mértékét megalapozó tanulmány elkészítésére. Az elemzés során komplex, környezetközpontú, a teljes életciklus elemzésen alapuló értékelési módszertan került kidolgozásra. Ezt követően az egyes termék és hulladékáramok jellemzőinek meghatározása, majd a költségelemekre vonatkozó matematikai modellek kidolgozása, végül az adatok kiértékelése következett. Eredményként adódott az egyes termékáramok egymáshoz viszonyított értéksorrendje társadalmi össz érdek szempontjából.
Teljesen új alapokra került a környezetvédelmi termékdíj költségszámításának módszertana.
Kidolgozásra kerültek a termékdíj költségelemek, melyek az irányítást és fejlesztést fedező részelem (rendszer-irányítási költség), a szennyezés megelőzését/elhárítását szolgáló részelem (kezelési költség), valamint a termék által okozott szennyezést kompenzáló részelem (externális költség). A törvény ezeket az elemeket beépíti a termékdíj mértékébe, ezzel biztosítva forrásokat a megfelelő mértékű gyűjtés és hasznosítás teljesítéséhez, továbbá a szennyező fizet elvének érvényesítéséhez.
A kötelezettek továbbra is maguk választhatnak az egyéni és a kollektív teljesítés között. Utóbbi esetben kizárólag az OHÜ láthatja el a közvetítői feladatokat. A kollektív esetben a megfizetendő termékdíj átalányérték, mely az OHÜ tevékenysége által az országos hulladékgyűjtés és hasznosítás átlagos mértékű teljesítéséhez szükséges forrásokat biztosítja. Az egyénileg teljesítő kötelezettek számára a megfizetendő termékdíj a kötelezett kibocsátásától, valamint hulladékhasznosítási teljesítményétől függ. A hulladékhasznosítási teljesítmény új fogalma, a díjszámítás ezen alapuló új elvei egyszersmind a hazai gyűjtés és hasznosítás ösztönzését szolgálják. A törvény továbbá a külföldön történő gyűjtés hazai támogatásának elkerülését is biztosítani kívánja. A modell a gyártói felelősség érvényesülését elősegíti, mivel az egyéni teljesítői modell rugalmasabb kialakítása kedvez az átlagostól jobb teljesítmény nyújtására képes kötelezetteknek a költségek alacsonyabb szinten tartásával.
A termékdíj bizottság a szennyezést okozó két fél, az ipar és a társadalmat képviselő állam partnerségen alapuló fóruma. A bizottság évről-évre ajánlásokat tesz a miniszter részére a termékdíj-köteles termékekből képződött hulladékokkal kapcsolatos hulladékgazdálkodás kereteire, többek közt a költségelemek mértékére, a gyűjtés és hasznosítás célszámaira, valamint a hasznosítási rendszer belső prioritásaira (azaz, hogy mely hasznosítási eljárás élvez elsőbbséget, elsősorban a környezetvédelem, valamint a hazai ipar érdekeinek megfelelően).
A bizottság másik fontos funkciója, hogy az iparág számára magas szintű szakmai fórumot biztosít. A bizottságban az ipar, az önkormányzatok, a civil szervezetek, valamint a kormányzat részéről az iparággal, annak tevékenységével kapcsolatban felmerülő kérdések, problémák megvitatására, kivizsgálására, tisztázására, hiteles szakmai véleményalkotásra nyílik lehetőség, továbbá az ezekből leszűrhető általános tanulságok alapján újabb ajánlások készülhetnek a környezetvédelemért felelős miniszter részére.
Hangsúlyozottan nem kíván közvetlenül gyűjtéssel és hasznosítással foglalkozni, erre kifejezetten és legfeljebb abban az esetben kerülhet sor, ha a hulladékgazdálkodási célok másképpen nem teljesíthetők. A működéséhez, valamint az általa támogatott tevékenységek finanszírozásához a vámhatóság által beszedett termékdíjból részére biztosított keret nyújt fedezetet.
Az OHÜ évente Országos Gyűjtési és Hasznosítási Tervet készít. A terv kidolgozásához a keretet a környezetvédelemért felelős miniszter adja meg, a termékdíj bizottság által tett ajánlások figyelembevételével. A tervezés során történik a gyűjtési és hasznosítási mennyiségek éves célszámainak, valamint a tárgyévet megelőző szerződéses időszak (harmadik, negyedik negyedév) során szétosztható kezdeti (induló) mennyiségeinek meghatározása. Az OHÜ a mennyiségek szétosztása során a közszolgáltatók és a már felépített egyéb begyűjtői hálózatok kapacitását veszi alapul. A szétosztás során két egyenértékű célt kell a lehetőségekhez mérten egyszerre kielégíteni: a mind magasabb gyűjtési és hasznosítási arány elérését, valamint a költséghatékonyságot. A hasznosítói kapacitások feltöltése során azonosítani kell az egyes potenciális hasznosítók felkínált eljárásainak környezetvédelmi és társadalmi összesített költségeit, az eljárás alkalmazásával nyerhető előnyeit, valamint a reális feldolgozó kapacitását a piacra helyezhetőség, a piacpotenciál szempontjából. Ennek eredményeképpen az egyes potenciális lehetőségek és hasznosítók összemérhetővé, versenyeztethetővé válnak.
A gyűjtés és hasznosítás célértékei év közben változnak, illeszkedve a kibocsátás és fogyasztás változásához. Ezt veszi figyelembe a tervezés negyedéves felülvizsgálata, mely a célszámok negyedéves ciklusokban történő módosítását teszi lehetővé. Rendkívüli esetben egy negyedéves ciklus alatt is lehetőség nyílik a célszámok módosítására.
Az OHÜ nem hatóság, ezért nincsenek hatósági feladatai és jogkörei. Ezeket a funkciókat továbbra is a környezetvédelmi felügyelőségek és a Nemzeti Adó és Vámhivatal látja el az iparágon belül. Az OHÜ magánjogi szerződéses viszonyt létesít partnereivel, melyben biztosítja magának azokat a jogokat, melyek a partner megfelelő mértékű, statisztikai módszerekkel kiértékelhető eredményeket biztosító ellenőrzését lehetővé teszik. Ennek legfontosabb eleme a megfelelő feltételeknek megfelelő jogkör biztosítása a telephelyeken folyó tevékenység helyszíni nyomon követésére, dokumentálására, mely a valós gyűjtési és hasznosítási mértékek folyamatos meghatározására teszi alkalmassá a rendszert. A törvény ezen ellenőrzési funkció ellátásához szükséges költséget fixen beépítette a termékdíjba (rendszer-irányítási alapköltség).
A gyűjtés és hasznosítás elérhető szintjét alapvetően a kirótt termékdíj mértéke határozza meg. Egyrészt a 2010. és 2011. években a kötelezetteket terhelő befizetések (licencdíj, termékdíj) jellemző mértéke jelentette a kiinduló alapot, másrészt az új díjak meghatározása során a 2012-es (EU-s) és 2014-es (hazai, Országos Hulladékgazdálkodási Terv) gyűjtési és hasznosítási szint elvárások, a jelenlegi gyűjtési és hasznosítási valós költségek, valamint a gyűjtés és hasznosítás arányának és költségének összefüggését leíró matematikai függvények képeztek.
A kiindulási adatok alapján elvégzett számítások során meghatározásra kerültek a különféle jövőbeli gyűjtési és hasznosítási szintekhez tartozó költségváltozások. Ezt követően megtörtént a kapott eredmények összevetése a jelenlegi terhelések mértékével, továbbá az externális hatások kiegyenlítését szolgáló költségigényekkel. Fontos elvárás volt ennek során a kibocsátói iparágak, és ezen keresztül a társadalom túlterhelésének, így a díjmértékek túlzott növekedésének elkerülése. Ez néhány esetben csak úgy volt teljesíthető, hogy le kellett mondani a környezetvédelmi célok azonnali teljesítéséről, a fokozatosság elvének megfelelően.
Gumiabroncs, szórakoztató elektronika
Ennek speciális indoka a kiépített, és alapvetően jól működő rendszerben az utóbbi időszakban megjelent, a vásárlóval a gumiabroncs szerelő által megfizettetett (mintegy 10 Ft/kg mértékű) „kezelési költség”, melynek megszüntetése fontos célkitűzés. Nem megengedhető ugyanis, hogy a hasznosítás nevesített költségelemei mellett indirekt módon további, indokolatlan költségek bukkanjanak fel. Az eddig nem említett termékáramokban (elektromos és elektronikai berendezések, akkumulátor) az új díjszabás a jelenlegi terheléshez képest 10-20 százalékos növekedést irányoz elő. Kivétel ez alól a szórakoztató elektronika, valamint a rádiótelefonok köre, ahol a befizetendő díj mértéke lényegesen magasabban lett meghatározva. E mögött az a szándék húzódik, hogy az elektromos és elektronikai berendezések körében kifejezetten azokat a kategóriákat terhelje magasabb díj, amelyek beszerzése nem tartozik a háztartások alapvető szükségleteihez.
Rendkívüli fontosságot tulajdonított a törvény annak a jogos kritikának, mely szerint a jelenlegi rendszerben a kötelezettekre különösen, indokolatlanul magas terheket rónak az adminisztrációs feladatok. Egyes becslések szerint a kötelezettek összesített adminisztrációs költsége messze felülmúlja az összes általuk megfizetett licencdíjat és termékdíjat. Ennek egyik legfontosabb oka a mentességi rendszer, mely szinte áttekinthetetlen bonyolultságú, a kötelezettségek meghatározását már-már a szakértők számára is lehetetlenné teszi. Eltörlése az adminisztrációs terheket önmagában jelentősen lecsökkenti.
Az adminisztráció további csökkentésének másik különösen hangsúlyos eleme a többször felhasználható termékek első forgalomba hozatalával összefüggő adóztatásának eltörlése. A törvény értelmében, megfelelő feltételek teljesülése esetén, az állam a többször felhasználható terméket kibocsátó, valamint az újrafelhasználással kibővített életciklusa során gondozó kötelezett környezetvédelem területén tett erőfeszítéseit a díjfizetés eltörlésével kompenzálja.
Ez az érintett kötelezettek számára különösen jelentős adminisztrációs terheket szüntet meg, míg az állam, az újrahasználható termékek alapelvéből következően minden esetben csak igen csekély várható bevételéről mond le, mely elfogadható, társadalmi szempontból különösen indokolt egyezség.
Az adminisztráció csökkentését további kisebb módosítások szolgálják, így például a termékdíjjal kapcsolatos információk számlán történő feltüntetésének korlátok közötti megkövetelése.
Különösen fontos, hogy az új szabályozási környezetnek köszönhetően a gyűjtők, szállítók, kezelők, hasznosítók az EU által is szorgalmazott, egyre növekvő mértékű hulladékhasznosításnak köszönhetően, növekvő mennyiségű munkához juthatnak. A megnövekedett munkamennyiség lehetőséget teremt a lakosság hátrányos helyzetű, alacsonyan képezett rétegeinek bevonására a munka világába. A hulladékgazdálkodás jellegénél fogva ez a lehetőség az ország egész terültén szétszórtan jelentkezik, amely a megoldás további előnyös tulajdonsága. Több becslés és számítás készült az új rendszer bevezetése esetén várható munkahelyszám gyarapodásra vonatkozóan, a reális forgatókönyvek szerint 2-3 ezer új munkahely megteremtését prognosztizálják
(forrás: http://www.termekdijinfo.hu/szakertovalasz/Lapok/Kt_uj_kontosben_2011.aspx)
A jelenlegi, koordinátorok által irányított rendszer bizonyos eredményeinek elismerése mellett (egyes hulladékáramokban felső hasznosítási arányok elérése, részlegesen fejlődésnek indult szelektív hulladékgyűjtés) megállapítható, hogy hiányosságai és rendszerhibái folytán égetően szükségessé vált a teljes átalakítás, megújítás. A legfőbb gondot az okozza, hogy az állam az iparágon belül jelenleg kontroll nélkül engedi érvényesülni a piaci versenyt. Ennek köszönhető, hogy a hazai hulladékgazdálkodásban nincs semmiféle ésszerű gátja a koordinátorok tevékenységének, ami korlátlan árversenyhez vezetett, ez végeredményben a feladatok megoldásától elvonja a forrásokat, az EU által előírt teljesítést veszélyezteti. Ez alapvető rendszerhiba, a szabad piaci folyamatok, az árverseny általában helyes célkitűzése ebben az esetben ugyanis csak megfelelő körültekintéssel érvényesíthető. Ennek oka, hogy az iparág szinte minden tevékenységét jelentős mértékű externális hatások és költségek jellemzik, melyek kiegyenlítése csak megfelelő kontroll segítségével lehetséges.
A rendszer fenntarthatatlanságát jelzi, hogy a kezdeti impulzívabb fejlődést követően jelenleg az anyagáramok jelentős részében a hasznosítási arányok tekintetében stagnálás, nagyon alacsony mértékű fejlődés figyelhető meg. Ehhez az árverseny mellett elsősorban az vezetett, hogy a koordinátorok a kötelezettekkel karöltve nem érdekeltek a rendszer felső hasznosítási arányig történő fejlesztésében, mindössze a minimumként előírt szinteknek a valamilyen - nem feltétlenül a társadalmi össz érdeknek megfelelő - teljesítésében. Ezt az alapvető elvi és működési hibát jórészt a termékdíjra vonatkozó mentességi szabályok okozzák, melyek a törvény legfőbb céljának megvalósítását, a hulladéknak a lerakótól, égetőtől történő eltérítését gyakorlatilag ellehetetlenítik.
Az állam mind ez idáig - saját döntésének megfelelően - kívül maradt az iparág működtetéséből, nem fordított figyelmet annak irányítására, és stratégiai kérdésekben nem vállalt felelősséget. Ez a hazai hasznosítói rendszer kiépülését súlyos mértékben torzította, egyes rész-iparágakban a primer és szekunder termelői ágazatok teljes eltűnéséhez járult hozzá (pl. üveg), máshol elképesztő mértékű, a hazai kibocsátás sokszorosára rúgó, kihasználatlan kapacitásokat hozott létre az adófizetők támogatásával (pl. gumi). Ezzel a hibás gyakorlattal az államnak szakítania kell.
Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség
A cél az, hogy a koordináló szervezetek megszűnésével párhuzamosan a környezetvédelemért felelős minisztérium felügyelete alatt működő, önálló, 100%-os állami tulajdonban lévő nonprofit Kft. szervezeti formában létrehozza az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökséget (OHÜ), melynek feladata az államot illető jogok gyakorlása, valamint az államra háruló feladatok ellátása, kötelezettségek teljesítése a termékdíj-köteles termékekből képződött hulladékokkal kapcsolatos iparágon belül. Erre azért van szükség, mert a hulladékok gyűjtése és hasznosítása területén az államot terheli a végső felelősség.Amennyiben ugyanis nem sikerül teljesíteni a részben hazai, részben nemzetközi előírásokat és vállalásokat, az állam köteles ezért helytállni, vagyis végső soron az államot terheli a fizetési kényszer. Ez csak úgy egyeztethető össze a szennyező fizet alapelvvel, ha az állam az irányítást biztosító jogokat és kötelezettségeket átveszi, a szükséges feladatokat és felelősséget felvállalja, azaz az állam a teljesítési kötelezettség mellé érdekkörébe vonja az irányítást és ellenőrzést is, az eredmény garantálása érdekében.
Az új rendszerrel szemben a legfőbb elvárás, hogy a termékdíj-köteles termékekből képződött hulladékokkal kapcsolatos hulladékgazdálkodási ipar átlátható, az állam és így a társadalom érdekeit lényegesen kedvezőbb feltételekkel szolgáló módon alakuljon át, és fejlődjék tovább.
Az elmúlt nyolc évben számos olyan kezdeményezés történt a mindenkori környezetvédelmi irányítás részéről, amelynek célja egy átláthatóbb, alkalmasabb, az alapelveket jobban kielégítő díjfizetési rendszer kidolgozása volt. Egyetlen ilyen típusú kezdeményezés se kapta meg a szükséges támogatást. A törvény kidolgozása során kiemelkedő hangsúlyt és időt kellett fordítani tehát a termékdíj mértékét megalapozó tanulmány elkészítésére. Az elemzés során komplex, környezetközpontú, a teljes életciklus elemzésen alapuló értékelési módszertan került kidolgozásra. Ezt követően az egyes termék és hulladékáramok jellemzőinek meghatározása, majd a költségelemekre vonatkozó matematikai modellek kidolgozása, végül az adatok kiértékelése következett. Eredményként adódott az egyes termékáramok egymáshoz viszonyított értéksorrendje társadalmi össz érdek szempontjából.
A költségszámítás módszertana
Teljesen új alapokra került a környezetvédelmi termékdíj költségszámításának módszertana.
Kidolgozásra kerültek a termékdíj költségelemek, melyek az irányítást és fejlesztést fedező részelem (rendszer-irányítási költség), a szennyezés megelőzését/elhárítását szolgáló részelem (kezelési költség), valamint a termék által okozott szennyezést kompenzáló részelem (externális költség). A törvény ezeket az elemeket beépíti a termékdíj mértékébe, ezzel biztosítva forrásokat a megfelelő mértékű gyűjtés és hasznosítás teljesítéséhez, továbbá a szennyező fizet elvének érvényesítéséhez.
A kötelezettek továbbra is maguk választhatnak az egyéni és a kollektív teljesítés között. Utóbbi esetben kizárólag az OHÜ láthatja el a közvetítői feladatokat. A kollektív esetben a megfizetendő termékdíj átalányérték, mely az OHÜ tevékenysége által az országos hulladékgyűjtés és hasznosítás átlagos mértékű teljesítéséhez szükséges forrásokat biztosítja. Az egyénileg teljesítő kötelezettek számára a megfizetendő termékdíj a kötelezett kibocsátásától, valamint hulladékhasznosítási teljesítményétől függ. A hulladékhasznosítási teljesítmény új fogalma, a díjszámítás ezen alapuló új elvei egyszersmind a hazai gyűjtés és hasznosítás ösztönzését szolgálják. A törvény továbbá a külföldön történő gyűjtés hazai támogatásának elkerülését is biztosítani kívánja. A modell a gyártói felelősség érvényesülését elősegíti, mivel az egyéni teljesítői modell rugalmasabb kialakítása kedvez az átlagostól jobb teljesítmény nyújtására képes kötelezetteknek a költségek alacsonyabb szinten tartásával.
Új szervezeti modell
Az iparág irányítására a teljesen új szervezeti modell dolgoztak ki. A kétszintű szervezeti struktúra egyik eleme a Termékdíj Bizottság, mely a környezetvédelemért felelős miniszternek az iparág egészét befolyásoló stratégiai döntéseiben szakértő, tanácsadó, döntés előkészítő testülete, továbbá az OHÜ, mely az iparági feladatok végrehajtásáért felel.A termékdíj bizottság a szennyezést okozó két fél, az ipar és a társadalmat képviselő állam partnerségen alapuló fóruma. A bizottság évről-évre ajánlásokat tesz a miniszter részére a termékdíj-köteles termékekből képződött hulladékokkal kapcsolatos hulladékgazdálkodás kereteire, többek közt a költségelemek mértékére, a gyűjtés és hasznosítás célszámaira, valamint a hasznosítási rendszer belső prioritásaira (azaz, hogy mely hasznosítási eljárás élvez elsőbbséget, elsősorban a környezetvédelem, valamint a hazai ipar érdekeinek megfelelően).
A bizottság másik fontos funkciója, hogy az iparág számára magas szintű szakmai fórumot biztosít. A bizottságban az ipar, az önkormányzatok, a civil szervezetek, valamint a kormányzat részéről az iparággal, annak tevékenységével kapcsolatban felmerülő kérdések, problémák megvitatására, kivizsgálására, tisztázására, hiteles szakmai véleményalkotásra nyílik lehetőség, továbbá az ezekből leszűrhető általános tanulságok alapján újabb ajánlások készülhetnek a környezetvédelemért felelős miniszter részére.
Hasznosítási Terv
Az OHÜ alapvető funkciója az iparági működés szervezése és felügyelete jelen törvény, a kapcsolódó jogszabályok, valamint a miniszter által meghatározott feltételeknek megfelelően.Hangsúlyozottan nem kíván közvetlenül gyűjtéssel és hasznosítással foglalkozni, erre kifejezetten és legfeljebb abban az esetben kerülhet sor, ha a hulladékgazdálkodási célok másképpen nem teljesíthetők. A működéséhez, valamint az általa támogatott tevékenységek finanszírozásához a vámhatóság által beszedett termékdíjból részére biztosított keret nyújt fedezetet.
Az OHÜ évente Országos Gyűjtési és Hasznosítási Tervet készít. A terv kidolgozásához a keretet a környezetvédelemért felelős miniszter adja meg, a termékdíj bizottság által tett ajánlások figyelembevételével. A tervezés során történik a gyűjtési és hasznosítási mennyiségek éves célszámainak, valamint a tárgyévet megelőző szerződéses időszak (harmadik, negyedik negyedév) során szétosztható kezdeti (induló) mennyiségeinek meghatározása. Az OHÜ a mennyiségek szétosztása során a közszolgáltatók és a már felépített egyéb begyűjtői hálózatok kapacitását veszi alapul. A szétosztás során két egyenértékű célt kell a lehetőségekhez mérten egyszerre kielégíteni: a mind magasabb gyűjtési és hasznosítási arány elérését, valamint a költséghatékonyságot. A hasznosítói kapacitások feltöltése során azonosítani kell az egyes potenciális hasznosítók felkínált eljárásainak környezetvédelmi és társadalmi összesített költségeit, az eljárás alkalmazásával nyerhető előnyeit, valamint a reális feldolgozó kapacitását a piacra helyezhetőség, a piacpotenciál szempontjából. Ennek eredményeképpen az egyes potenciális lehetőségek és hasznosítók összemérhetővé, versenyeztethetővé válnak.
A gyűjtés és hasznosítás célértékei év közben változnak, illeszkedve a kibocsátás és fogyasztás változásához. Ezt veszi figyelembe a tervezés negyedéves felülvizsgálata, mely a célszámok negyedéves ciklusokban történő módosítását teszi lehetővé. Rendkívüli esetben egy negyedéves ciklus alatt is lehetőség nyílik a célszámok módosítására.
Az OHÜ nem hatóság, ezért nincsenek hatósági feladatai és jogkörei. Ezeket a funkciókat továbbra is a környezetvédelmi felügyelőségek és a Nemzeti Adó és Vámhivatal látja el az iparágon belül. Az OHÜ magánjogi szerződéses viszonyt létesít partnereivel, melyben biztosítja magának azokat a jogokat, melyek a partner megfelelő mértékű, statisztikai módszerekkel kiértékelhető eredményeket biztosító ellenőrzését lehetővé teszik. Ennek legfontosabb eleme a megfelelő feltételeknek megfelelő jogkör biztosítása a telephelyeken folyó tevékenység helyszíni nyomon követésére, dokumentálására, mely a valós gyűjtési és hasznosítási mértékek folyamatos meghatározására teszi alkalmassá a rendszert. A törvény ezen ellenőrzési funkció ellátásához szükséges költséget fixen beépítette a termékdíjba (rendszer-irányítási alapköltség).
Gyűjtés, hasznosítás
A törvény fontos törekvése, hogy a gyűjtés és hasznosítás mértéke emelkedjék, mégpedig hosszabb távon az ún. felső hasznosítási arány szintjéig, mely az iparág jelenlegi működési struktúrája, valamint a tudomány állása szerint a hulladékgazdálkodás optimális szintjét jelenti a társadalmi összesített költségek szempontjából. Emellett fontos célkitűzése az anyagában történő hasznosítás mértékének fokozása. A minimális anyagában hasznosítási arányok az egyes termék- és anyagáramok esetén, a gyűjtött mennyiségre vetítve legkevesebb 75 százalékos szintet kell, hogy elérjenek, ahol az energetikai hasznosítás nem lehetséges, ott pedig a 100 százalékos hasznosítás a kötelezettség.A gyűjtés és hasznosítás elérhető szintjét alapvetően a kirótt termékdíj mértéke határozza meg. Egyrészt a 2010. és 2011. években a kötelezetteket terhelő befizetések (licencdíj, termékdíj) jellemző mértéke jelentette a kiinduló alapot, másrészt az új díjak meghatározása során a 2012-es (EU-s) és 2014-es (hazai, Országos Hulladékgazdálkodási Terv) gyűjtési és hasznosítási szint elvárások, a jelenlegi gyűjtési és hasznosítási valós költségek, valamint a gyűjtés és hasznosítás arányának és költségének összefüggését leíró matematikai függvények képeztek.
A kiindulási adatok alapján elvégzett számítások során meghatározásra kerültek a különféle jövőbeli gyűjtési és hasznosítási szintekhez tartozó költségváltozások. Ezt követően megtörtént a kapott eredmények összevetése a jelenlegi terhelések mértékével, továbbá az externális hatások kiegyenlítését szolgáló költségigényekkel. Fontos elvárás volt ennek során a kibocsátói iparágak, és ezen keresztül a társadalom túlterhelésének, így a díjmértékek túlzott növekedésének elkerülése. Ez néhány esetben csak úgy volt teljesíthető, hogy le kellett mondani a környezetvédelmi célok azonnali teljesítéséről, a fokozatosság elvének megfelelően.
Az új díjak
A díjszabás a különféle szempontok figyelembe vételével, az alábbi módon alakult. Az új díjak a jelenleg érvényes törvény szerinti termékdíjakhoz viszonyítva mindösszesen két esetben növekedtek, a kenőolaj és a reklámhordozó papír esetében. Ezen kiigazítások az elmúlt időszakban változatlan díjak következtében indokolt. A további kategóriákban a díjszabás mértéke a kötelezetteket terhelő jelenlegi összesített költséghez viszonyítva 10-30 százalékkal emelkedik, néhány kivétellel. Az egyik kivétel a nem kereskedelmi csomagolás, ahol a díj fizetés a jelenlegi termékdíj mértékével válik azonossá (a műanyag anyagáram kivételével), mely jelentős növekedés (50-100 százalékos) az amúgy indokolatlanul alacsony, a költségek fedezésére elégtelen terhelésben. A kereskedelmi és nem kereskedelmi csomagolás fogalmát el kell törölni, de a fokozatosság elvének betartásával ez csak több év alatt lehetséges. A kereskedelmi csomagolások esetében a terhelés összesített mértéke kissé, 5-15%-ban növekedik, az italoskarton anyagáram kivételével, amelynek, elismerve e csomagolásfajta társadalmi hasznosságát, csökken az összesített terhelése. Az egyes csomagolások egymáshoz viszonyított előnyeit és hátrányait az új díjszabási arányok ezzel helyesebben tükrözik. Fontos megjegyezni, hogy további korrekcióra lesz szükség a következő években (egyutas üveg díjának rendezése, kereskedelmi és nem kereskedelmi csomagolások közötti díjszakadék eltüntetése stb.). Jövőbeni korrekció az egyes hasznosítói iparágak teljesítményének növekedésével összefüggésben, az externális költséghányad mértékének csökkenésével is szükségessé válhat. Ennek érdekében lett úgy kialakítva a rendszer, hogy a díjak mértéke évente felülvizsgálatra kerülhessen a Termékdíj bizottság közreműködésével. A gumiabroncs termékáram esetében 45%-os növekedés az előirányzat.Gumiabroncs, szórakoztató elektronika
Ennek speciális indoka a kiépített, és alapvetően jól működő rendszerben az utóbbi időszakban megjelent, a vásárlóval a gumiabroncs szerelő által megfizettetett (mintegy 10 Ft/kg mértékű) „kezelési költség”, melynek megszüntetése fontos célkitűzés. Nem megengedhető ugyanis, hogy a hasznosítás nevesített költségelemei mellett indirekt módon további, indokolatlan költségek bukkanjanak fel. Az eddig nem említett termékáramokban (elektromos és elektronikai berendezések, akkumulátor) az új díjszabás a jelenlegi terheléshez képest 10-20 százalékos növekedést irányoz elő. Kivétel ez alól a szórakoztató elektronika, valamint a rádiótelefonok köre, ahol a befizetendő díj mértéke lényegesen magasabban lett meghatározva. E mögött az a szándék húzódik, hogy az elektromos és elektronikai berendezések körében kifejezetten azokat a kategóriákat terhelje magasabb díj, amelyek beszerzése nem tartozik a háztartások alapvető szükségleteihez.
Rendkívüli fontosságot tulajdonított a törvény annak a jogos kritikának, mely szerint a jelenlegi rendszerben a kötelezettekre különösen, indokolatlanul magas terheket rónak az adminisztrációs feladatok. Egyes becslések szerint a kötelezettek összesített adminisztrációs költsége messze felülmúlja az összes általuk megfizetett licencdíjat és termékdíjat. Ennek egyik legfontosabb oka a mentességi rendszer, mely szinte áttekinthetetlen bonyolultságú, a kötelezettségek meghatározását már-már a szakértők számára is lehetetlenné teszi. Eltörlése az adminisztrációs terheket önmagában jelentősen lecsökkenti.
Kevesebb adminisztráció
Az egyszerűsítés egyik legfontosabb eszköze két olyan csoport meghatározása, mely kibocsátásai tekintetben kifejezetten alacsony mértéket képvisel, és ezért a részletes adminisztrációs terhek alól kivonható. Ez a két csoport a legkisebb kibocsátókat tömörítő „csekély mennyiségű csomagolást forgalomba hozó vagy saját célra felhasználó kötelezett”-i kör, valamint az ezeknél valamelyest magasabb kibocsátású „kis mennyiségű csomagolást forgalomba hozó vagy saját célra felhasználó kötelezett”-i kör. Mindkét csoportra jellemző, hogy termékdíj átalányt fizet, évente egyszer, egyszerű bejelentőlapon. A megfizetendő termékdíj mértéke a csekély kibocsátók esetén évi 12.000 Ft, a kis kibocsátók esetén évi 60.000 Ft. A kialakított rendszer a kis és középvállalkozások általános versenyhátrányának kompenzálását szolgálja, mind az adminisztráció, mind a díjfizetés csökkentett mértéke folytán. Az állam ezen intézkedésétől azt várja, hogy a kötelezettek köre a jelenlegi 40.000-ről akár 100.000-re is megnövekedhet, megfelelő tájékoztató és felvilágosító tevékenység esetén.Az adminisztráció további csökkentésének másik különösen hangsúlyos eleme a többször felhasználható termékek első forgalomba hozatalával összefüggő adóztatásának eltörlése. A törvény értelmében, megfelelő feltételek teljesülése esetén, az állam a többször felhasználható terméket kibocsátó, valamint az újrafelhasználással kibővített életciklusa során gondozó kötelezett környezetvédelem területén tett erőfeszítéseit a díjfizetés eltörlésével kompenzálja.
Ez az érintett kötelezettek számára különösen jelentős adminisztrációs terheket szüntet meg, míg az állam, az újrahasználható termékek alapelvéből következően minden esetben csak igen csekély várható bevételéről mond le, mely elfogadható, társadalmi szempontból különösen indokolt egyezség.
Az adminisztráció csökkentését további kisebb módosítások szolgálják, így például a termékdíjjal kapcsolatos információk számlán történő feltüntetésének korlátok közötti megkövetelése.
Jobb tájékoztatás, több munkahely
A törvény egy további fontos módosítása, hogy a lakossági tudatformálásra fordítható költségek mértékét a jelenlegi 5 százalékos szintről 7 százalékra emeli. Az erre fordítható keret ezzel kétszeresére emelkedhet, amely különösen nagy jelentőségű. A tudatformálásra a jelenlegi rendszerben egymástól függetlenül, szigetszerűen megvalósító koordinátorok helyett egységes, koncentrált, a társadalmat jobban megszólítani képes megoldást biztosít.Különösen fontos, hogy az új szabályozási környezetnek köszönhetően a gyűjtők, szállítók, kezelők, hasznosítók az EU által is szorgalmazott, egyre növekvő mértékű hulladékhasznosításnak köszönhetően, növekvő mennyiségű munkához juthatnak. A megnövekedett munkamennyiség lehetőséget teremt a lakosság hátrányos helyzetű, alacsonyan képezett rétegeinek bevonására a munka világába. A hulladékgazdálkodás jellegénél fogva ez a lehetőség az ország egész terültén szétszórtan jelentkezik, amely a megoldás további előnyös tulajdonsága. Több becslés és számítás készült az új rendszer bevezetése esetén várható munkahelyszám gyarapodásra vonatkozóan, a reális forgatókönyvek szerint 2-3 ezer új munkahely megteremtését prognosztizálják
(forrás: http://www.termekdijinfo.hu/szakertovalasz/Lapok/Kt_uj_kontosben_2011.aspx)